Ma a gyermekkor nem a serdülőkorral, hanem a beiskolázás befejeztével ér véget. Az úgynevezett érettségi vizsga már távolról sem az érettség bizonyítéka. A fiatalok többsége a szükséges időn túl is a szülői fészekben gubbaszt, miközben el akarnak szakadni. Azonban elvárják, hogy tető legyen a fejük felett, gondoskodjanak róluk, és ne kelljen beszállni a háztartási költségbe. Mind eközben persze kézzel-lábbal kapálóznak a szülők ellen.
Déd és nagyszüleink idejében a kézműves legényeknek, akár akartak, akár nem, a szakma kitanulása és az inaskodás befejezése után „idegenbe” kellett menniük. Még ha vándoréveik során némi szükséget szenvedtek is, ezzel mégis bizonyos tekintetben függetlenek, felnőttek és világot látottak lettek. A hadsereg is segített éretté válniuk. Távol az otthontól, egy legkevésbé sem finnyás férfivilágban, szülői támogatás nélkül kellett boldogulniuk.
Maga a gondolat is, hogy saját gyerekeiket ilyen utazásokra küldjék, elriaszthatja a mai szülőket. Pedig a pubertás utáni külföldi tartózkodások a világ és az élet megismerése előkészíthetik a végleges leválást.
A családi vakációk, inkább a túlgondoskodást és a gyerek életterébe való behatolás célját szolgálják. Ezzel akadályozva van egy lényeges fejlődési szakaszuk. A szakmunkásvizsga letétele, vagy a gimnázium befejezése után, érdemes lenne egy szabad évet adni számukra, hogy világot lássanak, hogy magukra találjanak, felfedezzék önmagukat a világban.
A családi fészekből való kirepülésnek, a felnőtté válásnak, legkésőbb a húszas években véget kell érnie, hogy a fiatalok lelkileg ne maradjanak vissza. A pszichés fejlődés lelassulását a lelki táplálék hiánya okozza. Szülőkként fontos feladatunk, hogy segítsük felnövő gyermekeink szellemi fejlődését, hogy tudatuk tágulhasson, ami megkönnyíti saját elhivatottságuk és életútjuk megtalálását.
A világ minden szeretete a tiéd lehet, de ha te úgy döntesz, hogy boldogtalan leszel, boldogtalan maradsz.