Mindannyiunk életében léteznek válságok, melyek meghatározzák hogyan és merre haladhatunk tovább utunkon. Életünk válságainak megvan a maga idejük. Nem tudjuk őket előrehozni, és nem tudjuk átugrani sem.
Megélhetjük őket katasztrófaként, de közeledhetnek csendesen, feltűnés nélkül is. Magukban foglalják döntéseinket, szembesülünk általuk a választás lehetőségeivel, hogy tudatosan elfogadjuk-e válságainkat, vagy inkább védekezünk ellenük.
A gyógyászatban a válságot krízisként ismerjük, amely döntő pont, jó esetben a gyógyulás felé vezető úton. Fejlődésünk szempontjából a válság, vagy krízis az a pillanat, amelyben helyzetünk egy fordulattól függ.
Ha valamilyen kihívást nem fogadunk be a tudatunkba, akkor az energiának kerülő úton a tudattalanba kell leszállnia. Ez az energia később különböző kórképekben mutatkozik meg, így állandóan a tudatos szembesülés, halogatás, illetve a későbbi feldolgozás között vagyunk kénytelenek választani. Még akkor is döntéseket hozunk, amikor a döntést alig tudatosítjuk, hiszen elfojtjuk lehetőségeinket.
Amikor valamilyen témát kiszorítunk a tudatunkból és kizárólag a testünkre hárítjuk, automatikusan szakadék keletkezik a test és a lélek között. Ha ez az érzés elviselhetetlenné válik, mert a két rész túlságosan eltávolodott egymástól, a szervezetünk a saját eszközeivel próbál segíteni magán.
Ilyenkor vagy megbetegszünk, vagy egy újabb válságba sodorjuk magunkat. Betegségeink tudatunkat megváltoztató hatással bírnak, egészen átalakítják életérzéseinket. Sokan ily módon alapvetően új világszemléletet köszönhetnek betegségüknek.
A fejlődés és a válság egy tőről fakad.