Minden ember szeretne nagyon öreg lenni a mi társadalmunkban, de alig akar valaki is megöregedni. Számos kísérlet ellenére sem lehet az öregedést megakadályozni, legfeljebb a nyomait minden eszközt bevetve eltüntetni. Akár a kozmetikai ipar termékei, vagy a sebészet eszközei kerülnek bevetésre, az elképzelés, hogy ilyen módon az öregséget fel lehet tartóztatni, reménytelen vállalkozás.
Lelki téren teljessé válik a kudarc. A félelem az elmúlástól, a halál gondolata árnyékba kerül, ezért annál inkább képes elhatalmasodni. Aki megpróbálja leplezni az öregedés nyomait kifelé, azt annál keményebben találja meg az érzés belül. Az öregséget minden kifejezési lehetőségétől megfosztani, lélek szinten teljes kiszolgáltatottságot eredményez. Az érettség és a bölcsesség nem tud megnyilvánulni semmilyen szinten.
Nem árt ismerni, hogy hol a határ az öregedés elleni harcban. Ma sokan már azáltal is depresszióba esnek, hogy nagyszülőkké válnak. Az unoka megszületése ugyanis számukra azt jelenti, hogy megöregedtek. Pedig akár örülhetnének is a megtiszteltetésnek és az új feladatnak. Nem csoda hát, ha az unokáikhoz való viszonyukat is megmérgezi, az öregedéstől való félelem.
Pedig minőségi szempontból, közel áll egymáshoz, a nagyi és az unoka. Észrevehetően hasonlít a kisgyermek bizonytalan járása az idős ember csoszogásához. Nehezen érthető a kisgyermek beszéde az élet elején, csakúgy, mint az út végén az öreg emberé. A kezdetben használatos pelenkák, gyakran az élet végén újra használatba kerülnek. Az eleinte gyenge védekező rendszer a vég felé is gyengül.
Az öregség jelei valójában jó barátok. Ellenségnek tekinteni az öregséget, a feldolgozatlan gyermekkori sérülések és konfliktusok kifejeződése. Félelem az elmúlástól szorosan összefügg az élettől való félelemmel. A gyerekeket „még” nem veszik komolyan, az öregeket „már” nem. Ez lehet az alapja annak, hogy mindkét életszakaszban az emberségesség törvényei és szabályai megkérdőjeleződnek.
A megöregedéssel szembeni ellenállást fokozza, az az ítéletalkotás, melynek középpontjába az archaikus népek állnak, mert öregjeiket hagyják magányosan meghalni. Közben nem vesszük észre, hogy ma is pontosan ezt tesszük. Beszélhetünk az otthonnak csak nevezhető „megőrző” helyekről, ahol az időseket bár a szükségesekkel ellátják, de azon felül minden mást nélkülöznek. Elvben hasonló az egészen fiatalok bölcsődékben való elhelyezése is, hiszen a mai ember életformája mellett gyakran ez az egyszerűbb megoldás.
Az öregséggel az elengedés, ellazulás, a pihenés és megnyugvás, a mindennel való megbékélés ideje jött el. Az öregség tiszteletének parancsolata a régmúlt időkből származik, amikor a magas kor és az idős emberek tiszteletet érdemeltek. A tisztelet ma éppúgy megilleti öregjeinket. Ők azok, akik egy új szinten újra gyermekké lett emberek, akik képessé váltak átlátni az idő illúzióját és egységben élni önmagukkal.
A legnagyobb betegség az érzéketlenség, még saját nyomorát sem érzi a lelked.