Gyűrött pólóban, tömött zsebű farmerben érkezik Attila. Készfogása kemény, határozott mozdulatokkal foglalja el a helyét a fotelemben.
Már bejelentkezésekor érződött a türelmetlenség a hangjában. Kérdésemre, tétovázás nélkül, nagy lendülettel válaszol.
„ A pénz a bajom. Sosincs. Ne érts félre, dolgozom 18 éves korom óta. 35 éves vagyok, informatikusként helyezkedtem el. Nincs rossz fizetésem, de egyszerűen hónap végére nem marad egy fillérem sem. Barátnőm sincs, hogy is lenne pénz nélkül.”
Nem kezdünk el számolgatni, mit, miért, hova. A gyermekkori családról kérdezem, és az apához fűződő viszonyról.
„Apám egyszerű ember volt, kétkezi munkás, ledolgozta a 8 óráját, aztán leült a tévé elé a sörével. Anyám mindig ki volt ezen akadva. Állandóan szidta aput, ő meg nem szólt semmit. Erről szólt a gyerekkorom.”
Egyhangúan ejti ki a szavakat, mégis van a hangjában egy leheletnyi szomorúság. Szeme fátyolosan csillog, karjai a mellkasán keresztbe fonva.
„A fiúnak az apa a követendő példa, ő mutatja meg, hogyan kell biztonságot teremteni.” – jegyzem meg.
„Hát az én apám, nekem ezt mutatta, ebből tényleg nehéz megélni” vágja rá keserű iróniával a hangjában.
Gyermekkorban meghatározó az apa jelenléte, és ahogyan a pénzhez viszonyul. A szülőkön keresztül generációs minták adódnak tovább, az értékekhez fűződő érzések tekintetében is.
Nem azért születünk, hogy túléljünk, hanem hogy az életet megéljük. Ehhez azonban pénzre van szükség, amit egyénileg különböző képpen szerzünk és használunk fel.
Való igaz, a fizikai világban a pénz az úr. Ha boldogulni akarsz, és szeretnéd élvezni az életedet, pénzt kell keresned, nincs mese. Hogy miként keresed meg, használod fel és mire fordítod, a te döntésed.
De hogy mit jelent neked a pénz maga, milyen értéket képvisel, már nem ilyen egyszerű kérdés. Mert ez az, ami meghatározza, hogy hogyan áramlik az életedben. Van, vagy nincs, esetleg bebetonozódik, megreked, elfolyik.
Régen is voltak gazdagok és szegények, sőt volt középosztály is. Más kor volt, más feladatokkal és lehetőségekkel. A pénzhez való hozzáállásod mégis lehet hasonló, mint az apádé, nagyapádé, dédapádé.
Hogy ők szakadatlanul hajszolták-e a pénzt, keményen megdolgoztak-e érte, kuporgattak, felhalmoztak, esetleg elvesztették, elvették tőlük a vagyonukat, házukat, megélhetésüket, vagy éppen jómódban éltek, fontos szempont a pénzhez való hozzáállásodban.
Ha nem is mondták ki, de megélted gyerekként a nélkülözést, hogy nincs, vagy folyamatosan hallgattad a konfliktusokat a pénz miatt, esetleg a szüleid veszteségeit, kudarcait velük szorongtad végig, bőven elég, hogy felnőttként a pénz általi boldogulás sötét felhőként nehezedjen rád.
Ez a sötét felhő lehet, hogy félelem, szorongás, elégedetlenség, bizonytalanság, vagy boldogtalanság képében akadályozza meg, hogy lazán állj a pénzügyeidhez. Meggátolja, hogy a pénzt eszköznek tekintsd, mely jó, ha van, de nem feltétlenül szükséges az örömök megéléséhez.
Így hát nem érted, miért nem szereted a munkádat, miért érzed tehernek a pénzkeresést, miért kuporgatsz, és vonsz meg magadtól dolgokat, miért nem tudsz aludni, miért forog folyamatosan az agyad. Minden erőlködésed és küzdelmed ellenére miért folyik el, válik semmivé a pénzed.
Attila a beszélgetések során felismeri, milyen láthatatlan erő dolgozik benne és készteti arra, hogy a gyermekkorban megélt mintákat használja az életében. A szüleire tekint, feleleveníti a gyermekkori történeteit, és lassan meglátja a hasonlóságokat, azonos mechanizmusokat. Ráébred arra, hogyan építette be az életébe a szülei értékekhez való viszonyulását.
Az utolsó ülés végén boldog mosollyal közli – „Életemben először van megtakarításom. Nem sok, de érzem, hogy valami új kezdődik el. Mindent köszönök.” – és hálával a szemében távozik.
Nem csak azért vagyunk felelősek, amit megteszünk,
hanem azért is, amit nem teszünk meg.