Június 9-én hajnali 1:00-kor a Merkúr beinvitálja a Jupitert a Rák jegy területére. Olyan módon teszi ezt, ahogy a tanár úrnál bevágódni akaró kisdiák előre szalad, hogy kitárja a tanítója előtt az osztályterem ajtaját. Majd leül a helyére és látszólag úgy csinál, mintha figyelne. (Merkúr konjukcióban a Jupiterrel, kvadrátot vet a Kosban haladó Szaturnusz/Neptunusz párosra.)
A tanár azonban nem hülye, nagyon jól megérzi, hogy a diák figyelmessége mögött, valamilyen hátsó szándék lapul, ami egy elterelő hadművelet csupán. Hogy érzése beigazolódjon, felelésre szólítja őt. (Merkúr kvinkuksszal aspektálja a Vízöntő Plútót.)
A kisdiák meglepődését csalódott zavarodottság követi, próbál össze-vissza hablatyolni, mindenről beszél, csak arról nem, amiről kellene, érzi, hogy ebből baj lesz, hiszen nem készült az órára. Előzékenység ide, figyelem elterlés oda, a felelésre egy kanyi nagy 1-es az osztályzat. A kisdiák dühbe gurul és megfogadja, hogy soha többé nem nyitja ki az ajtót egyetlen tanárnak sem. Sőt jól kics…szik a világgal, nem megy többé iskolába és elmegy kukásnak. (Merkúr félkvadráttal felezi a kvadrátban feszülő Mars/Uránuszt.)
Amikor hazamegy és a szülei elé tárja a sérelemből fakadó elképzeléseit, édesanyja meghallgatja, elfogadja gyermeke bánatát és szeretetteljesen megöleli. Anyja megértő figyelme megnyugtatja őt, ezért bemegy a szobájába, hogy felkészüljön a másnapi javító dolgozatra. (Merkúr trigonba kerül a Szaturnusz/Neptunusz nagyágyúkkal.)
Na, erről szól a Merkúr 2 és fél hétig tartó Rákban haladása.
A kapcsolódó bejegyzést itt találod.