Az asztrológia, mint tudomány, a mérhetőség növekedésével ugyan háttérbe szorult, mégis minél zajosabbak ellene a vádak, annál mélyebbre ereszti gyökereit az emberi lélekben. S hogy életben tud maradni, az emberiség legősibb, az asztrológiában rejlő tapasztalataiban nyugszik.
Kezdetben az ember csillagvilágunk megfigyelésével fedezte fel az időt és annak mérhetőségét. Ugyancsak a csillagokban találtunk rá tudattalanunk meghatározóira. Felfedeztük az égbolton az isteneket és az állatövi jegyek különös pszichológiai jellemzőit.
Elődeink az eget fürkészve rájöttek, hogy minden áldás és baj az égből érkezik. Megfigyelték a világosság és sötétség váltakozását. Összekötötték a világosságot a napsütéssel, a sötétséget pedig a Nap hiányával. A lassan növekvő tudás által felismertük, hogy a fény a növekedést és életet, a sötétség a nyugalmat és a halált jelenti. S mint ahogy a nappalt váltja az éjszaka, követi az életet a halál.
A nappal keletről érkezett és nyugaton tért nyugovóra, s minél keletebbre kelt fel a Nap, annál később tűnt el a horizonton. És ez pontosan érezhető hőmérsékleti hatásokkal járt. De mivel felismerte az ember, hogy pontosabb mérésekre a Nap haladásával nem képes, az éjszakai égbolthoz fordult, ami folyamatosan változó, világító képeket vetített ki az égre, melynek középpontjában a Holdat találta.
S innen már egyenes út vezetett a csillagképekhez, melyekben az ember a lelkére vetülő hatásokat tapasztalhatta meg. A test és lélek magán viseli a születés és származás éghajlati jellemzőit. Szükségszerűen más hatásokkal jár, ha az ember egy roskadozó gyümölcsfáktól tarka vidéken él, vagy nyaranta fáradtságos munkával kell betakarítania a tél túléléséhez elegendő termést. Őseink hite szerint az ember a természet és a kozmosz része, így logikus, hogy a Nap tizenkét szakaszból álló útja alapvetően befolyásolja az életét. Mint ahogy születésünk körülményeit földi életbe lépésünk időpontja határozza meg.
Azonban a Nap és a Hold mellett további planéták is felfedezésre kerültek, melyek együttes hatása képezi a kozmikus világóra mutatóit. Ahogy a Hold járása beleillik a Napéba, úgy a Napé a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz pályájába beleilleszthető, s a transzcendens bolygókéba úgyszintén.
Az időtörvények felismerésével világossá vált, hogy a kozmoszt rend uralja. A csillagok azt mutatják meg, hogyan áll össze egy bizonyos időpontban a valóság. S a valóság a feladatainkat tartalmazza, melyeket ha nem tudunk beépíteni a tudatunkba, problémákká válnak. Minden tanulási folyamat a tudatunk kitágításával jár, mely lehetővé teszi a megoldások felismerését.
Az idő sors és lehetőség. Amit megélünk a nekünk adatott idő alatt, és amit kezdünk a kapott időnkkel, az formálja jellemünket és adja személyes sorsunkat. Idő, sors és jellem itt fonódik össze. A sorsunk ellát feladatokkal, s gondoskodik arról, hogy a tanulást ne hagyjuk abba.
Noé Istennel járt együtt. Annyira kötődött Istenhez, hogy úgy tűnt számára, minden lépését Isten vezeti. Mintha Isten ott állna vele szemben, a megfelelő helyre tenné a lábát, és úgy vezetné, mint egy apa, aki járni tanítja a kisfiát. Ezért, amikor az Atya eltávolodott tőle, Noé tudta: „Ez azért van, hogy megtanuljon járni.”